
Felgyorsult világban élünk. Olyan világban, amiben szinte követhetetlen sebességgel fejlődik a technológia, napok alatt fejük tetejére állnak politikai rendszerek, háborúk dúlnak és egyre sürget a klímaváltozás – korábban elképzelhetetlennek tűnő dolgok válnak valósággá, hogy újra és újra átírhassák ennek a globális társasnak a játékszabályait. Október 9-én bepillantást nyerhettünk abba, hogy mindezekről hogyan gondolkodik a szociológia tudománya: a PTE BTK-ra látogatott Hartmut Rosa, korunk egyik legismertebb társadalomtudósa. A Vargha Damján Konferenciateremben került bemutatásra az író második magyarul is megjelent könyve, melynek címe Vallás és demokrácia – Rezonanciaelméleti megfontolások a nyilvánosságról (Demokratie braucht Religion). A könyvbemutatón dr. Görföl Tiborral, a PTE BTK Filozófiai Tanszékének docensével, a könyv fordítójával beszélgettek tágabb kontextusban a kortárs világban betöltött helyzetünkről.
Hartmut Rosa, német szociológus, a Jénai Friedrich-Schiller Egyetem Általános és Elméleti Szociológiai Tanszékének (Allgemeine und Theoretische Soziologie) professzora, akinek a társadalmi akcelerációról és a rezonanciáról szóló könyvei mára mérföldkőnek számítanak a késő modern társadalmak problémáiról és lehetőségeiről szóló vitákban.
A szociológus rámutat arra, hogy „a felgyorsult társadalomban” az emberek eredendően agresszív viszonyban állnak a világgal – a természettel és a társadalommal egyaránt. Ez a létforma a folyamatos haszonelvű teljesítménynövelésre késztet.
„A modernitást olyan társadalmi léformaként határozom meg, amely a dinamikus stabilizációra (dynamic stabilization) épül – a létezés olyan formája, amely csak úgy képes fenntartani önmagát, ha folyamatos növekedést, innovációt, társadalmi és gazdasági gyorsulást ér el.”
Hartmut Rosa szerint ez a nagyfokú dinamizmus történelmileg egyértelműen összefüggött a haladás hétköznapi értelemben vett eszméjével – hosszú ideig az emberek úgy érezték, hogy a növekedés magában hordozza a lehetőséget az erőforrások hiányának (pl.: nélkülözés, éhínség, lakhatás hiánya) leküzdésére.
Úgy gondolja, hogy sokáig egy generációkon átívelő ígéret vezérelte a modernitást, egy olyan társadalom ígérete, ami képes jobb életet teremteni a gyermekei számára – és ez nemcsak gazdasági értelemben értendő: több szabadságot, jobb oktatást és egészségügyi ellátás, az esélyt arra, hogy valaki a saját elképzelései szerint élhessen.
„Az emberek azt mondták: ‚nekünk még nincs sok, de keményen dolgozunk, és a gyerekeinknek majd jobb lesz’. Most viszont – világszerte – a középosztálybeliek nagy része azt mondja: ‚sokat dolgozunk, és így sok mindenünk van, de a gyerekeink ezt nem fogják tudni fenntartani’. Egyre gyorsabbnak kell lennünk, hatékonyabbnak, még több problémát kell megoldanunk és újabb és újabb fejlesztéseket kell kitalálnunk. Egyre többet kell tennünk azért, hogy megőrizzük azt, amink van – ez a nagy sebesség és teljes tehetetlenség kettőssége. Ebben a „zaklatott tempójú helybenjárásban” (frenetic standstill) nem a ‚jó élet’ felé haladunk, hanem a modernitás elhalványult ígéretei felé.”
A beszélgetés egyik központi fogalma az elidegenedés (alienation) volt, melyet a társadalomtudós a világban való létezés helytelen formájaként határoz meg. „Torzulás van abban, ahogyan a világhoz viszonyulunk. Amikor reggel felébredünk, a világot tulajdonképpen csak teendők listájaként látjuk: ‚ezt meg kell csinálnom, azt be kell szereznem, ezt el kell adnom, azt meg kell oldanom és így tovább’. Ezzel a fogalommal az a probléma, hogy nem tudjuk, milyen lenne a torzítatlan módon viszonyulni a világhoz – és itt kerül képbe a rezonancia koncepciója.”
Hartmut Rosa szerint az elidegenedéssel szemben a világban való létezésnek egy alternatív formáját keressük: a rezonancia (resonance) élményét. „A rezonancia azt jelenti, hogy nyitottak vagyunk a világ felé, hagyjuk, hogy hasson ránk; interakcióba lépünk vele, és hagyjuk, hogy ezek a találkozások megváltoztassanak bennünket. Elengedjük a kontrollt, és befogadjuk a váratlan frissességét – olykor még azt is, hogy az események átvegyék felettünk az irányítást.”
Hartmut Rosa elmondta, hogy rezonanciaelméletében arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan kapcsolódik a legbelső valóságunk (innermost reality) a legkülső valósághoz (outermost reality). „Mindannyiunknak van valamiféle értelmezése arról, hogy hogyan kapcsolódunk a minket körülvevő valósághoz – ezt nevezhetjük természetnek, világegyetemnek, vagy egyszerűen az életnek. Elképzelhető, hogy két ember ugyanabban a szociális helyzetben, ugyanolyan életmóddal, jövedelemmel, családi státusszal rendelkezik mégis teljesen más az, ahogyan a környezetükhöz, más emberekhez vagy önmagukhoz viszonyulnak.”
Ezt a kapcsolódást négy különböző dimenzió mentén kívánja vizsgálni, annak megfelelően, hogy milyen típusú kapcsolataink vannak: a társadalmi (szociális) tengely mentén, anyagi (materiális) tengely mentén, az én-tengelyen (önmagunkhoz), és a pszichológiai vagy egzisztenciális tengely mentén. Azt mondja nem csak az egyéni életeket kellene ezen négy kapcsolati forma mentén megértenünk, hanem az egész társadalmat.
A rezonancia élményét úgy is felfoghatjuk, hogy valami „megszólít” bennünket – erre hozza fel példaként a szociológus a vallást. „A vallások olyan tereket, időket és rituális cselekedeteket biztosítanak, amelyek ezt a beállítódást megteremtik, mert azon az elképzelésen alapulnak, hogy létezik egy felsőbbrendű hatalom, amely megszólít engem, és a válaszomban átalakulhatok. És ez persze nemcsak keresztény gondolat – megtaláljuk a hinduizmusban, a buddhizmusban, az iszlámban, a judaizmusban és sok más vallási hagyományban is.”
A rezonancia persze nem feltétlenül vallásossággal összefonódó élmény; kiválthatja belőlünk egy gyönyörű hegység, vagy számunkra kedves zeneszám is. „Ezért járunk koncertekre és fesztiválokra: hogy megtapasztaljuk, amikor valami belül megérint bennünket – ez nem valami olyasmi, amit irányíthatunk, megvehetünk vagy megszerezhetünk.”
Így jutott el végül a könyvbemutató beszélgetés a „megszólíthatóság” (dispositional callability) fogalmához, ami által újra képessé válhatunk arra, hogy a világ megszólítson minket és ezáltal át tudjon alakítani bennünket. „A rezonanciát nem irányíthatjuk, de dolgozhatunk azon, hogy fogékonyabbá váljunk rá – az alapja az, amikor valami olyasmi felé fordítjuk a figyelmünket, amit még nem értünk.”
A könyvbemutató másnapján Hartmut Rosa konferenciamegnyitón vett részt az egyetemen, erről szóló cikkünket itt találják.
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2021.